A nevem Camelia. Én vagyok az egyetlen túlélő. Legalábbis még élek. Én egyedül. Egy régi raktárban ülök az erdő szélén. Senki sem fog segíteni. Már hallom a lépteit. Remegek. Félek, hogy megtalál.

Egy egyszerű kempingnek indult. Négy haverommal beszéltük meg, hogy elmegyünk az erdőbe táborozni. 1 hétig maradtunk volna. Ez az első alkalom, hogy a szüleim felnőtt felügyelet nélkül elengednek valahova. Nagyon féltenek engem, de megbíznak a barátaimban.

- Tamara, siess már egy kicsit! A srácok mindjárt itt lesznek! - kiabáltam fel a lusta barátnőmnek, aki tegnap este nálunk aludt.
- Lassíts már egy kicsit, még van fél óránk! - jött le morcosan a lépcsőn.
- Ahogy őket ismerem 10 perc múlva már a bejárati ajtó előtt fognak toporzékolni.
- Lányok, hát már indultok is? - lépett be Apu a szobába.
- Nemsokára, ha a többiek megérkeztek.
- Aztán nehogy találkozzatok valami szörnnyel, vagy ilyemivel! - nevetett.
- M...mivel?!- ijedeztem.
- Apád csak viccelt, hisz tudod milyen. A fiúk már itt vannak. Vigyázzatok magatokra! - nyomott egy puszit a fejemre Anya, majd kikísért minket az ajtón.

- Na akkor indulás! - ugrándozott Tamara mikor kiértünk.
A legközelebbi erdő 4 km-re van a házunktól. Hosszas sétálás után oda is értünk a széléhez. Végig nagy és öreg fák sorakoztak fel, minden fényt eltakarva a "benti élettől". Elég hangulatos.
- B...biztos, hogy tovább akarunk menni? - kérdezte Ken. Mióta elindultunk, ez az első alakom, amikor megszólalt.
- Jaj ne légy már ilyen gyáva! Nem azért sétáltunk ennyit, hogy most visszaforduljunk! - szólt rá Tamara.
- Nem lesz semmi baj. Nyugi, jó lesz! - Bíztattam Ken-t, bár legbelül én is paráztam egy kicsit.

Elkezdtünk befele sétálni, egyre sötétebb lett. Egyre jobban féltem. Ismeritek azt, amikor olyan csend van, hogy még a halottak hangját is meghallanátok? Séta közben a többiek végig beszélgettek, de én csak azt a csendet hallottam. Attól féltem, hogy már tényleg halottakat fogok hallni.
- Camelia, jól vagy? - nézett rám aggódva Tommy - Teljesen lesápadtál.
- Ja igen, csak fázok egy kicsit - mentegetőztem.
- Na, akkor szerintem itt le is táborozhatunk - csapta össze a kezeit Rob, amikor egy erre alkalmas helyreértünk. Rengeteg kidőlt fa vett körül minket, messzebb pedig a sűrű erdő.
- Szerintem is jó itt - mondta Tamara.
Lepakoltuk a cuccokat és felállítottuk a sátrakat.. Mire végeztünk már be is sötétedett.
- Rakjunk tábortüzet és meséljük rémisztő történeteket! - vetette fel az ötletet Tamara.
- Már túl késő van, elment az idő a pakolással. Majd holnap - válaszolt Rob, majd elindult a sátra felé.
- Srácok...hallottátok ezt? - rémült meg Ken.
- Mit?
- Va...valami ott mozgott a bokorban!
- Ken. Egy erdőben vagyunk. Körülöttünk mindenhol állatok vannak. Menj aludni!

Már néhány órája aludtam, amikor egy hangos üvöltés ébresztett fel. A szomszéd sátorból jött.
-  Ha Ken volt, én megölöm! - nézett rám mérgesen Tamara.
- Nézzük meg, hátha történt valami. - sóhajtottam. Őszintén, eléggé féltem.
Kint nem az a látvány fogadott, amire számítottam. A fiúk sátra darabokra volt szaggatva. Ken a földön feküdt.
- Ken! kiabáltam és indultam volna a fiú felé, ha egy erős kar vissza nem húzott volna és be nem fogta volna a számat.
- Ssst, Camelia! - suttogta a fülembe Tommy.
- Mi folyik itt? - kérdeztem. Tommy Ken felé mutatott.
Valami szürke lény hajolt Ken teste felé. Kiadott valami furcsa, borzalmas hangot, majd ránk nézett. Abban a pillanatban megállt bennem az ütő. Kis, szürke testét hosszú nyaka kötötte össze a fejével. Szemei...mintha hiányoztak volna. Nagy fekete űr a helyén. Még csak az alakjuk sem hasonlított szemekére. Vékony szája széles mosolyra volt húzva. A feje közepén vékony orrszerűség volt látható. Kezeit felénk nyújtogatta.
- Észrevett minket. Fuss! - üvöltött Tommy. Nem kellett kétszer mondania. Futottam ahogy csak tudtam, befelé a sűrűbe. Tommy-t elkapta. Beleharapott a karjába, majd letépte az egészet.Mikor kivégezte a fiút, egy szempillantás alatt Rob előtt termett, aki küzdött még egy darabig, majd feladta a harcot. Elkezdtem tovább szaladni, de a lény már megindult felém. Fejét előredöntötte, karjai lógtak és púpos háttal futott. Akkora sebességgel, amit még soha nem láttam. Épp észrevettem egy kis házat, gondolkodás nélkül bementem és eltorlaszoltam a bejáratot. Már benőtte a gaz, de valami raktárszerűség lehetett. A legeldugottabb pontban húztam meg magam és végre fellélegezhettem. Szúrt a mellkasom, alig kaptam levegőt.

Valami hangos durranás, egy fadarab vágódott a falhoz. A lény ott termett előttem és sötét arcával bámult engem, majd megfogta a nyakam, és úgy emelt meg engem...